Művészet Szingapúrban: Akkor és most
Egy nemzetállam számára, amely csak nemrég ünnepelte függetlenségének 48. évét, korai lehetnek, ha megpróbálják meghatározni, mennyire messzire jutunk a művészeti jelenet fejlődése szempontjából. Különösen így van, ha a nyitottság és a könnyű külföldi utazások lehetővé teszik a világ legszebb kulturális fővárosainak művészeti örökségének felbecsülését. Úgy tűnik, hogy ezek a művészeti fővárosok, amelyek művészettörténetükben bizonyos hosszú élettartamot mutatnak, ásító távolságot jelentettek a mércével szemben.
Mint egy nemzetállam, amely gazdasági fejlődésünk szempontjából már hozzászokott ahhoz, hogy a súlyosztályunk fölé emelkedjen, talán itt az ideje megvizsgálni, hogy mennyire biztosak vagyunk a művészeti jelenet szempontjából.
Szingapúr egyedisége abban rejlik, hogy a kormány összehangolja a részvételét, amely országunk sok sikeres kezdeményezésének vezetõje. Hasonlóképpen, a szingapúri művészeti jelenetet célzott kormányzati beavatkozás révén élénkítették.
A művészeti élet fejlődésének lendülete valamivel több mint két évtizeddel ezelőtt történt. A korábbi elnök és akkori miniszterelnök-helyettes, Ong Teng Cheong vezetésével a Kulturális és Művészeti Tanácsadó Testület (ACCA) 1989-es jelentése előírta a kulcsfontosságú művészeti intézmények és művészeti infrastruktúra felállítását. A jelentés elõtt Szingapúr mûvészeti és kulturális éghajlata születõként jellemezhetõ, még akkor is, ha „kopár sivatag” elnevezésû.
2000-ben a „Renaissance Singapore” elképzelését mutatták be a reneszánsz városi tervben (RCP). Ez a terv rávilágított arra, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani a kultúra és a művészet „szoftver” aspektusára (figyelembe véve, hogy a „hardver” infrastruktúrát az ACCA jelentés közzététele óta hozták létre). Az RCP három szakaszon ment keresztül, a legutóbbi RCP III felhívta a figyelmet a házilag termelt tartalomra, és annak szükségességét, hogy ezt a tartalmat nemzetközi szinten is bemutatják. A közelmúltban a Művészeti és Kulturális Stratégiai Áttekintés jelentése megerősíti a művészeti színtéren az ACCA és az RCP eredményeként tett fő lépéseket, és megismétli a művészetek és a kultúra fontosságát a nemzeti identitás kialakításában.
A szingapúri kormány erőfeszítései az RCP végrehajtása és a virágzó művészeti táj létrehozása terén vitathatatlanul félelmesek voltak. Két évtized alatt felálltak olyan figyelemreméltó intézmények, mint a Nemzeti Művészeti Tanács (NAC) és a Szingapúri Művészeti Múzeum (1991-ben, illetve 1996-ban). A NAC többek között közvetlen finanszírozást nyújt a feltörekvő és megalapozott művészeti szervezetek számára, valamint különféle támogatásokat nyújt a művészeti szakemberek támogatására. A NAC ezenkívül megrendezi az éves szingapúri művészeti fesztivált, egy egy hónapos ünnepséget, amely magában foglalja a színházművészetet, a táncot, a zenét és a képzőművészetet.
A szingapúri művészeti múzeumban jelenleg található a modern és kortárs délkelet-ázsiai műalkotások vezető gyűjteménye. Az ACCA jelentésének kulcsfontosságú ajánlását teljesítve az Esplanád 2002-ben megnyílt előadóművészeti központként.
A szingapúri művészeti múzeum
A szingapúri Tyler Nyomtatási Intézetet (STPI) szintén 2002-ben alapították. Az STPI-t a híres amerikai nyomdász, Kenneth E. Tylerrel szándékozott együttműködésként hozták létre. A Nemzeti Örökségvédelmi Testület és a szingapúri idegenforgalmi testület által folytatott tárgyalások eredményeként az STPI eredetileg az Információs, Kommunikációs és Művészeti Minisztérium alatt működő társaságként szándékozott működni. Jelenleg az STPI a képzőművészeti nyomatok és papírmunkák nemzetközi kiadója és kereskedője, valamint a kortárs művészetet bemutató galériaterülettel is rendelkezik. A zászlót külföldön repülve az STPI nemrégiben először vett részt az Art Basel vezető nemzetközi művészeti vásárán (és különösen az első szingapúri galériaként, amelyre meghívták).
Szingapúri Tyler Nyomtatási Intézet
A szingapúri kormány által a művészeti életben tett előrelépések mellett említésre méltó az olyan független művészeti kezdeményezési csoportok alapítása, mint például a The Artists Village és az 5. Passage. A művészek falut, Tang Da Wu kortárs művész alapította 1988-ban, és ez volt az első művésztelep Szingapúrban. Az olyan művészek, mint Lee Wen (a szingapúri biennálé résztvevője ebben az évben) és Amanda Heng voltak a fő művészek, akik társulnak a Művészek Falujába. A Suzann Victor, Susie Lingham és Han Ling művészek 1991-ben alkották az 5. átjárót. Noha az 5. átjáró már nem létezik egységként, egyik alapító tagját, Susie Lingham-et nemrégiben nevezték ki a szingapúri Művészeti Múzeum igazgatójának. A művészetek alternatív tere is létezett a Substationban (1990-ben alakult, és a NAC előtti volt), a helyi dramaturgi Kuo Pao Kun vezetésével. Ezeknek az úttörõ szellemeknek a lehetõségei a helyi mûvészeti közösségünkben már a korai kezdetekben megkíséreltek megteremteni az RCP-k által támogatott, hazai művészeti identitást.
A művészek falu
Jelenleg a kulturális keselyűk itt minden bizonnyal értékelni fogják a naptárukba pontozott művészeti események budapesti eseményét, mint két évtizeddel ezelőtt.
A biennálé kétévente megrendezésre kerülő kortárs művészet nagy (nem kereskedelmi) kiállítása, és tekintélyes eseménynek tekintik, mivel csak kiválasztott művészeket hívnak meg. A velencei biennálát 1895-ben hozták létre, és a jövőbeli biennálok fémjelzőjeként szolgáltak egy preemens művészeti kiállításként.A közelgő szingapúri biennálé (amelyet a Szingapúri Művészeti Múzeum szervezett és idén negyedik megjelenése) platformként szolgál a helyi és regionális kortárs művészek számára, hogy kapcsolatba lépjenek a globális közönséggel.
A művészeti vásár kifejezetten a művészet értékesítésére van tervezve, és a művészeti vásárok jelenléte vitathatatlanul élénkíti a művészeti piacot. Az első, 2011-ben megrendezett Art Stage Singapore hálózati platformot hoz létre a galériák, művészek és magángyűjtők számára. Az „Ázsia vagyunk” címkével díszítve az Art Stage Singapore célja az ázsiai kortárs művészet nemzetközi bemutatása. A pénztárcabarátabb lehetőség érdekében a megfizethető művészeti vásár (a tervek szerint novemberben kerül megrendezésre) kortárs művészeti kiállítást ígér a művészek és az árpontok sokféleségével.
A kereskedelmi művészeti galériák elterjedése az elmúlt húsz évben valószínűleg hozzájárult a helyi művészeti piac fokozódó zümmögéséhez. Ezen túlmenően, a kormány támogatásával, 2012-ben elindították a Gillman Barakkot. A Gillman Barakkot ázsiai kortárs művészet központjának nevezik. A 6,4 hektáros területen található projekt nemzetközi galériák és művészstúdiók csoportját foglalja magában. A Gillman laktanyája a Kortárs Művészetek Központját is otthona lesz, amely a művészet oktatásának és kutatásának előmozdítását célozza.
Gillman laktanya - A kortárs művészeti rendeltetési hely Ázsiában
A továbbiakban a Nemzeti Művészeti Galéria 2015-ben nyílik meg. A Délkelet-ázsiai művészetre összpontosítva, a Nemzeti Művészeti Galéria bemutatja a régió művészeit. A 60 000 négyzetlábnyi galériaterületet elfoglaló híres művészek, például Wu Guanzhong, Chen Wen Hsi és a Cheong Soo Pieng alkotásai Szingapúrban kerülnek kiállításra, mint valaha. Remélhetőleg ez a mérföldkőnek számító művészeti múzeum a koronában található ékszer lesz a régióban látható művészet körében.
A szingapúri művészeti tájban bekövetkezett változások madártávlatból való egy pillantása alapján egyértelmű, hogy az elmúlt két évtizedben exponenciálisan éltek a művészethez való hozzáférés lehetőségei. Szingapúrban sokféle megközelítés létezik a művészet felértékelődése szempontjából - valójában lehúzódik, a néző választása alapján.
