Az ázsiai művészeti piac alakulása a 21. században

Április 28, 2024

Oesman Effendi, „Awan Berarak”, 1971. Kép jóvoltából Art Agenda S.E.A

Brett Gorvy, aki decemberben címezte a címet, amikor elhagyta Christie-t, hogy a legnagyobb kereskedővel, Dominique Lévy-vel társuljon, és egyszer azt mondta: „Mi nem vagyunk a művészet története, mi vagyunk a művészeti piac”. A művészeti piacot itt durván jellemzik a hangsúly. Ez egy olyan terület, amelynek mércéje van önmagának, csak túlságosan lelkesen töltötte be az új belépõket, és mindig áttörõdött az árakkal, a történelem nyilvánvaló megvetése nélkül. Szerencsére a piac nagy része mélyebben figyelembe veszi a művészettörténetet, és továbbra is ugyanolyan izgalmas, hogy működjön.

Különösen az ázsiai művészeti piac esetében a dolgok nem lehetnek különösebbek. A jelenlegi generációnak a piac legsúlyosabb konszolidációját befolyásoló, a 2008-as globális pénzügyi válság következményeként valójában észrevehető elmozdulás történt a fenyegető és belsőleg spekulatív kortárs művészeti piacról a biztonságosabb, modern, modern arénára. Egyszerűbben fogalmazva: repülés a történelembe: a történelem konzervatív módon elmondva, és egyre inkább a történelem, ahogy újra felfedezték.

Az ázsiai művészeti piac helyreállítási pályáján 2010 óta számos modern név, akiket nagyrészt a művészettörténet mellé kerültek, részesült előnyben a nagylelkű revizionista szemléletben, a japán gutai művészek egész légiója által, amely az anyag és az az 1950-es évek óta a szellemi székhelyű Nanyang művészek az 1970-es évek koreai Dansaekhwa minimalistáinak és szingapúri művészeinek a nyugati és keleti művészi esztétikát feleségül vették a háború utáni közvetlen évtizedekben.

Oesman Effendi, „Alam Pedesaan”, 1979. Kép jóvoltából Art Agenda S.E.A

A modern művészek túlzott (újra) megjelenése és az ezzel járó áremelkedések oka a tényezők összefonódása: a jelen generáció tudatossága a mainstream művészettörténet felülvizsgálata érdekében, hogy jobban alkalmazkodhasson az úgynevezett 'növekvő globális étvágyához' régi, de új őr ”. Az emberek a saját hátsó udvarukban keresik meg azt, amit korábban figyelmen kívül hagytak, ásnak ki „leleteket”, és összehasonlító környezetbe helyezik őket, amelyek jól mutatják ezeket a dolgokat. Ezen utolsó ponton a művészeti piac arra számíthat, hogy újbóli felfedezett fajokat láthat, mivel a szakértők és az újoncok egyaránt értékelik a sokszínű ökológiát egy valóban globalizált 21. századi világban, ahol a kapcsolatok túllépik a hagyományos határokat.

Számos más művészeti mozgalom valójában organikusan jött létre Ázsia különböző részein, nagyjából párhuzamosan Gutai-val és Dansaekhwa-val. Ebben a pillanatban a művészeti világ érdeklődést váltott ki a tajvani Ötödik Holdcsoport művészei iránt. Az 1956-ban alapított és 1970-ig aktív kiállításon működő csoportot Liu Kuo-sung vezette (1932 született), és más hasonló gondolkodású 1930-as és 40-es években született művészekből áll: Chuang Che (született 1934), Chen Ting-Shih (b 1916 - 2002) és Fong Chung Ray (született 1933). Egyéni módjaik szerint ekképtikusan vonultak ki a kínai művészet változatos hagyományaitól, miközben alkotásaikat készítették a modern nemzetközi festészet kortárs keretén belül.

Indonéziában az absztrakt művészet történetét gyakran a populista ideológia által hangsúlyozott realisztikus művészet ellenpontjának mesélik. Bandungot, a nyugat-Java várost, ahol a holland gyarmati befolyás továbbra is a legjobban látható a mai Indonéziában, gyakran helyezik a gyűjtőpontnak a művészek számára, akik a 20. század elejének és közepének nyugati modern művészetét vizsgálják, szemben a a yagyakarta közép-jávai város művészei, akik a rakyat (közönség) szolgálatában dolgoznak és elkötelezettek arra, hogy a mindennapi élet valóságait tükrözzék művészetükben. Valójában a történet mélyebben megy végbe, ha úgy döntünk, hogy tovább vállalkozunk. Az 1960-as évek nemzetépítő korszakában változatos tudományágú indonéz művészek gyűlt össze egy kormányzati építésű kulturális központ, Taman Ismail Marzuki (TIM) környékén, Jakarta fővárosában. A TIM által ebben a korszakban gyakorolt hatáskör - legalábbis a modern művészet területén - egy szumátra született művészek olyan csoportjából származik, akik a Lembaga Pendidikan Kesenian Jakarta művészetét tanították (LPKJ vagy a Jakarta Art Institute Association).

Nashar, „Tenaga Pergulatan”, 1983. Kép jóvoltából Art Agenda S.E.A

Offman Effendi (1919 - 1985), Zaini (1926 - 1977), Nashar (1928 - 1994) és Rusli (1916 - 2005) kortársak voltak Szumátra szigetéről, akiknek közös kulturális és vallási háttere volt az ortodox iszlámban. Mindegyikük elhagyta Szumátrát Yogyakartára az 1940-es és 1950-es években, hogy művészi haladást érjen el. Egyénileg el kellett vonulniuk a Yogyakartában domináns populista esztétikai paradigmától, abban az időben a bal oldali politikai kötelékekkel. A kevésbé polemisztikus és kevésbé formalista orientációjú Jakarta környéken találkozva a négy művész aktívan részt vett a művészeti diskurzusban és az oktatásban, és az absztrakt festészet nem reprezentációs, intuíció által vezetett és erősen provokáló ágának vezető támogatói voltak.

A természet munkájuk kiindulópontjaként szolgált, ám mindegyikük arra törekedett, hogy a nem-reprezentatív formákat ábrázolja, amelyek önreferenciálisak és tisztaak magukra, még akkor is, ha ezek a formák utalhatnak a külső valóságra. A háború utáni korszakban világszerte működő más művészekkel párhuzamosan, különösen az absztrakcióra törekvő művészekkel, egy lapos képsíkon történő feltáráshoz kikerülték az illúziós mélységet - a nyugati festészet egyik kulcsfontosságú tétele a reneszánsz óta.A reprezentáció szükségességétől mentesen a festészet tapasztalati megközelítésére törekedtek.

Amrus Natalsya, „Melepas Dahaga (szomjúság elfojtása)”, 1962. Kép jóvoltából Art Agenda S.E.A

E négy szumátrai művész munkáinak jelentőségét most kezdjük felértékelni. A művészettörténész, Helena Spanjaard nemrég beillesztette a revizionista fejezetet, amely a négy művész munkáinak profilozásával kezdődött az indonéz művészetről szóló monográfiájában, a „Művészek és inspirációik: Útmutató az indonéz művészettörténetben (1930-2015)” című részében. Az aukción kívüli másodlagos piacon az árak szintén jelentősen felértékelődtek, és egyre növekszik a nem indonéziai vásárlók száma, akik észreveszik az e művészek által képviselt esztétikai helyzet koherenciáját. És ezek mind valószínűleg jelzik az absztrakt modern ázsiai művészet széles és bővülő területén megjelenő irányt.

Az ASEAN idei évfordulója alkalmából az ASEAN titkársága és az ASEAN Alapítvány modern és kortárs művészeti kiállítást szervezett az Art Agenda, az S.E.A és a DayaLima közreműködésével, az UOB Indonesia támogatásával. A „Assembly: Reflections on ASEAN” címet viselő kiállítás a térségben az évek során zajló átalakulást vizsgálja. A program július 28-tól augusztus 31-ig tart az ASEAN Galéria-ban, Jakarta Sislanmangaraja 70A, Jakarta.

ELÍRÁS : Az Art Republik 15. kiadásában azt írták, hogy Astri Wright írta a „Művészek és inspirációik: Útmutató az indonéz művészettörténetben” című könyvet, ám Helena Spanjaardnak kellett volna lennie.

Wang Zineng az Art Republik piaci kolumnistája. Az Art Agenda alapítója, S.E.A.